Hír
ÚJ MECÉNÁS KÖNYV!!! Leszbosz, Európa szégyene
Leszbosz, Európa szégyene című könyvében Jean Ziegler – az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tanácsadó bizottságának alelnöke – az Európai Uniót előre megfontolt, intézményes erőszakkal, az emberi jogok szisztematikus megsértésével vádolja. A bajba jutottak magukra hagyásával a világ leggyilkosabb határán, a Földközi-tengeren. A menedéket keresők erőszakos, törvénysértő visszafordításával az Égei-tengeren. A hajótörést szenvedettek életét menteni próbáló civilszervezetek munkájának ellehetetlenítésével, kriminalizálásával. És az Európában partot érők embertelen körülmények között tartásával.
Magyarország 2015-ben kerítést emelt. Az Európai Unió hasonlóan építi az Európa-erődöt. A menekültek kezelését 6 milliárd euróért kiszervezte Törökországnak. A határvédelem költségvetését megtriplázta, a fegyvergyártók nagy megelégedésére. A hotspotokat, az érkezési befogadó állomásokat egy pontos stratégia szolgálatába állította: az elrettentés és a terror szolgálatába. A cél: olyan rémületet gerjeszteni, hogy az üldözöttek letegyenek országuk elhagyásáról.
Jean Ziegler történelmi perspektívába helyezi az EU védhetetlen menekültpolitikáját – és arra is rámutat, milyen páratlan erőt képviselnek a civil kezdeményezések. Emlékeztet, hogy Leszbosz lakosságának zöme az első világháború utáni kis-ázsiai etnikai tisztogatás több mint 2 millió görög menekültjének a leszármazottja – ami közrejátszhat abban, hogy a helyiek sokféle szolidáris kezdeményezéssel támogatják a menedékkérőket.
A magyar kiadást másfél tucat sajtófotó illusztrálja. A kötetben szereplő szervezetek listája megkönnyíti az olvasó számára, hogy a kék plakátok helyett közvetlen forrásból tájékozódjon a béke-Nobel-díjas Európai Unió külső határainak valóságáról.
Jean Ziegler: Leszbosz, Európa szégyene
Fordította: Piróth Attila
Kiadja: Théâtre le Levain és Le Monde diplomatique Magyar Kiadás
ISBN: 978-615-01-0396-9
152 oldal
2500 forint
Megjelenés: 2021. március 30.
Mecénálási időszak:
2021. február 3. és 2021. február 24. között.
A Könyvmecénás célja, hogy értékteremtő könyvek megjelenését támogassa. Az oldalon bemutatott könyveknek támogatókat keresnek. A mecénások előre, még a nyomdába adás előtt megvásárolják a kiadványt legalább egy példányban, így a nevük bekerül a könyv támogatói oldalára és mecénások lesznek.
www.konyvmecenas.hu
További információk az oldal működésével kapcsolatban
Hogyan működik a könyvmecénás?, illetve a
Támogatási folyamat részletes leírása.
ÚJ MECÉNÁS KÖNYV!!! Leszbosz, ...
Vissza