Hír

Könyvmecénás – Interjú Csányi Dórával a Csimota Kiadó főszerkesztőjével

Miért van szükség egy könyv kiadásakor mecénásokra?

Mindenkiben él annak igénye, hogy élete során valami maradandó értéket hozzon létre, vagy olyan értékek mellé álljon, melyekre méltán lehet majd büszke. Tesszük ezt gyerekeink által, a munkánkon keresztül vagy olyan ideológiai, humanitárius elvek támogatásával, melyek túlmutatnak mindennapjainkon. A Könyvmecénás célja, hogy lehetőséget biztosítson mindazok számára, akik azt szeretnék, hogy nevük fennmaradjon az utókornak és összekötődjön értékes művek születésével. Nincs felemelőbb érzés, mint egy könyv lapjain olvasni saját nevünket, mely még 100 év múlva is egy könyvtár polcán tanúskodik majd hozzájárulásunkról. Fontos feladatunk, hogy a következő generációk épp olyan büszkén tekintsenek ránk, mint ahogyan ma mi tekintünk azokra a híres és nagy mecénásokra, akik megteremtették a magyar kulturális, tudományos, irodalmi, művészeti élet alapjait és felvirágoztatását az elmúlt századokban.

szechenyi_ferenc Széchényi Ferenc a Országos Széchényi Könyvtár alapítója

Van-e erre hasonló példa, ami az ötletet adta?

Európában egyre elterjedtebb, hogy különböző kulturális területeken bevonják a nagyközönséget egy-egy alkotás létrehozásába, így mindenki kicsit a sajátjának is érezheti e megszülető műveket. Ez leghatékonyabban és legelterjedtebb formájában a zenei iparban működik, ahol nem egy olyan művész vált ily módon országos népszerűségű előadóvá, akiknek a hagyományos lemezkiadási rendszerben esélye sem volt, hogy találkozhasson közönségével. Ez adta számunkra az ötletet, hogy térjünk vissza a könyvkiadás legősibb kiadási formájához, amikor a könyveket még nem kiadók, hanem jómódú mecénások támogatásával hozták létre.

Kik lehetnek mecénások és milyen támogatási összeggel?

A Könyvmecénás elindításakor fontos szempont volt, hogy bárki részese lehessen értékteremtő könyvek megszületésének. Így a legkisebb támogatási összeg az adott könyv fogyasztói ára, de természetesen, aki többet szeretne adományozni, az magasabb összeggel is megteheti. Saját vagy egy általa választott családtag, barát, munkatárs neve pedig bekerül a könyvbe, mint támogató mecénás. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a mecénások által támogatott könyvek a beérkezett támogatások összegétől függetlenül is megjelennek.

hatvanyl Hatvany Lajos a Nyugat című folyóirat mecénása

Nem mond-e ez a támogatási rendszer ellent annak a gyakorlatnak, hogy a megjelenő könyveket ma már szinte mindenhol kedvezményes áron lehet megkapni?

De igen, ha pusztán a dolog anyagi oldalát nézzük. Valójában azonban reagálni is szerettünk volna arra a tendenciára, hogy manapság akarva akaratlanul is arra törekszik kereskedő és vásárló, hogy a könyvek fogyasztói árát különböző kedvezményekkel, akciókkal próbálják levinni, ugyanis sajnálatos módon ezen keresztül a könyvek kultúrát teremtő és hordozó jelentőségét értéktelenítik el. Nagyon rossz üzenetnek gondoljuk azt, hogy kulturális javainkat leértékelhető áruvá degradáljuk.

Hogyan működik a gyakorlatban a Könyvmecénás?

Az érdeklődők a konyvemecenas.hu oldalon e-mail címükkel regisztrálhatnak. A regisztráció után a mecénásra váró könyvek közül kiválaszthatják, hogy melyik kiadványt szeretnék támogatni, hány példányban, milyen névvel és összeggel. A támogatási időszak lezárását követően körülbelül egy hónap mire megkapják a kért példányokat. A könyv csak ezután kerül majd a hagyományos kereskedelmi forgalomba. A mecénások számos olyan belső információról értesülnek az előkészületi fázisban, melyeken keresztül nyomon követhetik a könyvkészítés különböző szakaszait, érdekességeit és számos meglepetéssel és programmal is készülünk. További részletekről a Mecénás oldalon, illetve a Gyakori kérdések között olvashatnak.

Könyvmecénás – Interjú Csán...
Vissza

Alapítva 2014