Hír

Barátságos, mint egy menekülttábor

„Aligha lehet véletlen, hogy a földkerekség egy nyelvében sem találkozunk a következő kifejezéssel: »szép, mint egy repülőtér«. A repülőterek rondák. Némelyikük iszonyúan ronda. Némelyikük már olyannyira ronda, hogy csak különleges erőfeszítés eredménye lehet” – kezdi A lélek hosszú, sötét teadélutánja című könyvét Douglas Adams.

Aztán barátságos menekülttáborról hallott-e már Douglas Adams?

Önök hallottak?

A szögesdrótkerítéssel körülvett, fegyveresek által őrzött menekülttáborok – vagy éppen tranzitzónák – sok mindennek mondhatók, barátságosnak a legkevésbé.

2020. szeptemberi leégése előtt Európa legnagyobb menekülttáborát, a leszboszi Moriát sem barátságosnak nevezték hajdani lakói. Hanem pokolnak. A Számosz szigetén lévő, szintén több ezres tábort pedig mindenki csak Dzsungelnek hívja – akárcsak az észak-franciaországi Calais melletti menekülttábort is.

Ehhez hozzászoktunk. És az ott uralkodó körülményekhez? Mi, kívülállók, igen. De hát mit lehet tenni, vonjuk meg a vállunkat. És legfeljebb a fejünket csóváljuk azon, hogy a német Die Zeit „Die Leute hier leben wie die Tiere” (Ahol az emberek úgy élnek, mint az állatok) című cikkben ír Moria poklának körülményeiről. Csóváljuk a fejünket, hiszen a cím zavaró. Mert nem képmutató.

A Die Zeit interjúalanya, Jean Ziegler ezt írja hamarosan magyarul is megjelenő Leszbosz, Európa szégyene című könyvében:

„Az ENSZ élelmezésügyi különmegbízottjaként jártam Rocinhában, Rio de Janeiro legnagyobb favelájában, jártam a Smokey Mountain nyomornegyedben Manilában, jártam a bangladesi Dakka bűzlő viskóvárosaiban. De sehol nem szembesültem olyan hitvány lakóhelyekkel, olyan reményvesztett családokkal, mint a moriai Olajfaligetekben.”

De hát mit lehet tenni, a menekülttáborok már csak ilyenek, nem? Könnyebb a fejünket csóválva megvonni a vállunkat, mint megbolygatni, miért és hogyan kényszerítenek emberek más embereket arra, hogy ilyen körülmények között éljenek.

 

JEAN ZIEGLER: LESZBOSZ, EURÓPA SZÉGYENE CÍMŰ KÖNYVÉNEK BORÍTÓJA (PIRÓTH ATTILA)

 

„Nem tudjuk befogadni a világ összes nyomorúságát” – hangzik a többeknek tulajdonított bonmot, amelyet valójában a következőképpen fogalmazott meg 1989. június 6-án a francia parlament alsóházában Michel Rocard miniszterelnök: „A világon túl sok a dráma, a szegénység, az éhínség ahhoz, hogy Európa és Franciaország be tudja fogadni mindazokat, akiket felé hajt a nyomor.”

Ugyan ki állíthatná az ellenkezőjét?

Márpedig a hírhedt Moriától néhány kilométerre lévő Mitilíniben egy pár tucat leszboszi önkéntesből álló kollektíva évek óta nemcsak állítja, hanem napról napra bizonyítja is, hogy van alternatívája Moriának. Hogy igaz az, amit Margaret Mead kultúrantropológus mondott:

„Sose kételkedj abban, hogy gondolkodó, elkötelezett állampolgárok kis csoportja megváltoztathatja a világot. Soha semmi más nem változtatta meg.”

A Pikpa tábor egy hajdani gyermeküdülő, amelyet 2012 novemberében Leszbosz polgármestere bocsátott a hajléktalan menedékkérők rendelkezésére. Így jött létre civil összefogással „Mindannyiunk faluja”. A nyolcéves működése során több mint 30 ezer rászorulónak segítséget nyújtó tábort bemutató videó így zárul:

„A Pikpa tábor egy példamutató modell a menedékkérők fogadására. A világ minden részéről kapott segítség és támogatás révén szállást, élelmet, képzést, orvosi, pszichológia és jogi segítséget nyújt úgy, hogy ez az állam számára semmilyen költséggel nem jár.”

Úgy, hogy ez az állam számára semmilyen költséggel nem jár. Rocard úr forog a sírjában.

 

 

Vajon mire lenne képes ez a kollektíva, ha az Európai Unió közpénzzel támogatná a munkáját – mondjuk fejenként annyival, amennyit a Moria poklában sínylődőkre papíron elkölt? Vagy ha a hotspotokon, az érkezési befogadó állomásokon – tényleg ez a nevük, befogadó! – átvennék a Pikpa tábor tapasztalatait? Még a végén úgy éreznék a menedékkérők, hogy befogadják őket!

Ám ez nyilvánvalóan megengedhetetlen. Hiszen, ahogy Jean Ziegler írja, a hotspotok valódi célja nem ez.

„Ma a hotspotok egy pontos stratégia szolgálatában állnak: az elrettentés és a terror szolgálatában. A cél: olyan rémületet gerjeszteni, hogy az üldözöttek letegyenek országuk elhagyásáról.”

Márpedig a Pikpa erre al-kal-mat-lan.

A fenti videó 2020. novemberi bemutatása előtt néhány nappal – vagyis másfél hónappal a Moria tábor leégése után – a Pikpát is súlyos megrázkódtatás érte.

Hiába nyújtott biztonságos, barátságos menedéket évekig a legelesettebbeknek, köztük kísérő nélküli gyermekeknek és egyedülálló anyáknak. Hiába kímélte meg lakóit azoktól a borzalmaktól, amelyeket Moria egykori lakói átéltek, a tűzvész során, majd amikor több éjszaka is az országút betonján voltak kénytelenek aludni gyermekeikkel, és napokig étlen-szomjan, tétlenül várakozni, mert a rendőrök még az utakat is lezárták. Mindez nem volt elég.

Miután elkészült a tenger partján, a szélnek, árvíznek kitett hajdani lőtéren sebtében felhúzott Moria 2.0, amelyet három sor NATO-szögesdróttal megfejelt, hat méter magas kerítés fog körül, és a különleges erők 350 katonája vigyáz, a Pikpa tábor feleslegessé vált.

Nem azok számára, akik lakják, vagy akik fenntartják. Hanem azok számára, akiknek hatalmukban áll dönteni felette. És nemcsak feleslegessé vált, hanem: megszüntetendővé. Nehogy tükröt tarthasson Moria 2.0-nak.

2020. október 30-án reggel fél hétkor mintegy 60 fegyveres rendőr kordont vont a hajdani gyermektábor köré. Lakóit felébresztették, és felszólították, hogy hagyják el addigi otthonukat. A 74 menedékkérő, köztük 32 gyermek engedelmeskedett. A Lesvos Solidarity önkénteseit utasították, hogy ne merjenek közbeavatkozni. A sajtót szintúgy.

Hogy mit éreztek azok, akik évek óta átvállalták az államtól, hogy gondját viselik a legsérülékenyebb menedékkérőknek? Őket nem kérdezték, csak utasították.

 

A 2020. SZEPTEMBERI TŰZVÉSZ UTÁN SEBTÉBEN FELHÚZOTT, 8000 FŐ BEFOGADÁSÁRA ALKALMAS MORIA 2.0 TÁBORT AZ ALAPVETŐ ESŐVÍZ-ELVEZETÉSI ÉS TŰZVÉDELMI ELŐÍRÁSOKAT MELLŐZVE ALAKÍTOTTÁK KI. TÖBB SZÁZAN MARADTAK ISMÉT FEDÉL NÉLKÜL, AMIKOR OKTÓBER 13-ÁN EGY NAGYOBB ESŐ NYOLCVAN SÁTRAT ÖNTÖTT EL.

 

És mit éreztek azok, akiket emberséges otthonukból kilakoltattak, és megpróbáltak a menekülttáborokra vonatkozó nemzetközi normáknak nem megfelelő Moria 2.0-ba kényszeríteni, amely addigra már túl volt az első esőteszten? Őket sem kérdezték, csak utasították.

A hatalom nem kérdez. Utasít, karhatalmat kivezényel, betilt.

De esze ágában sincs önvizsgálatot tartani az égei-tengeri hotspotok menekülttáboraiban uralkodó viszonyok, például az elképesztő mentálhigiénés állapotok miatt.

„Sokéves orvosi praxisom alatt soha nem találkoztam annyi emberrel, aki olyan súlyos mentális egészségi problémától szenvedett volna, mint jelenleg Leszbosz szigetén a menekültek”

– nyilatkozta Alessandro Barberio, az Orvosok Határok Nélkül pszichiátere. A Guardian cikke szerint a megkérdezettek harmada foglalkozott már az öngyilkosság gondolatával, ötöde pedig már meg is kísérelte.

Mindez nem számít. Ami számít, az az, hogy végre katonás rend van. Hogy a parti őrség eredményesen végzi munkáját: Micotákisz miniszterelnök elismerőleg nyugtázta, hogy az Égei-tengeren átkelők száma az egy évvel korábbi ötödére csökkent.

Micotákisz miniszterelnök értelemszerűen nem részletezte, hogy ehhez mire volt szükség: arra, hogy a parti őrség, a Frontex aktív közreműködésével, az ENSZ menekültek helyzetére vonatkozó egyezményét súlyosan megsértve, több embert fordítson vissza, mint ahány partra tudott szállni.

 

 

Ez zajlik ma a béke-Nobel-díjas Európai Unió külső határain.

Nem azért, mert homok került a gépezetbe. Ez maga a gépezet.

És a gépezet nem tűri meg a barátságos menekülttáborokat.

Piróth Attila

A cikk eredetileg a Tett oldalán jelent meg 2021. február 12-én.

Kiemelt kép: Medium.com / Montázs: Tett

Barátságos, mint egy menekültt...
Vissza

Alapítva 2014